Sport



Critical Mass – kerékpáros felvonulás egy kerékpárbarát városért


(2007-04-22 04:23:10)
Nagyobb betűk Kisebb betűk Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének  Nyomtatható változat

Critical Mass – kerékpáros felvonulás egy kerékpárbarát városért
Április 22-én, vasárnap 15 órától az egri Föld Napi rendezvények zárásaként kerékpáros felvonulás lesz Egerben. Tavaly az Európai Autómentes Napon (szeptember 22-én) találkozhattunk először Egerben a Critical Mass elnevezésű kerékpáros felvonulással, amelyen kb. 200-300 kerékpáros tekert együtt Eger város utcáin.

A mára már világszerte ismert és népszerű Critical Mass kerékpáros mozgalom San Francisco utcáin született 1992 szeptemberében azért, hogy a jelentős autóforgalommal szemben a nem motorizált közlekedési eszközt használók, a kerékpárosok „kritikus tömeget” alkotva hívják fel a figyelmet e városi közlekedési forma létjogosultságára, illetve hátrányos helyzetére. A Critical Mass-t a világ több száz városa mellett Budapesten már több éve rendezik meg egyre nagyobb sikerrel, amelyhez az utóbbi években több magyar város is csatlakozott. A békés felvonulások célja pedig, hogy élhetőbb, környezetbarát városok jöjjenek létre világszerte – tudtuk meg Szlaukó Mónika, szervezőtől.
Az egri kerékpárosok a Föld Napján azért tekernek, hogy Eger kerékpárbarát várossá váljon. Ezzel kívánják felhívni mindenki figyelmet egyrészt arra, hogy a kerékpározás egy olyan városi közlekedési forma, amely gyors, olcsó, egészséges, csendes, kis helyigényű és környezetbarát; másrészt arra, hogy szükség van jól tervezett kerékpárutakra, kerékpársávokra és praktikus kerékpártárolókra Egerben is. Felhívásukban javasolják, hogy a most készülő városi közlekedési koncepcióban hangsúlyosan vegyék figyelembe a kerékpáros közlekedés igényeit, illetve, hogy az önkormányzatnál legyen városi kerékpáros közlekedés fejlesztésével megbízott felelős.
 
Tervezett program
 
14:30 Gyülekező az Érsekkertben a Szökőkútnál
15:00 Indulás az Érsekkertből
 
A kerékpáros felvonulást a város utcáin rendőrök vezetik és profi kerékpárosok kísérik.

Engedélyezett útvonal:
Érsekkert (Szökőkút) - Hadnagy u. - Maklári u. - Szarvas tér - Almagyar u. - Kossuth L. u. - Jókai M. u. - Dobó tér - Zalár J. u. - Markhot F. u. - Servita u. - Cifrakapu tér - Cifrakapu u. - Rákóczi F. u. - Széchenyi I. u. - Csíky S. u. - Barkóczy u. - Törvényház u. - Deák F. u. - Hadnagy u. - Érsekkert (Szökőkút)
 
kb. 16:00 Érkezés vissza az Érsekkertbe
 
A felvonulás rossz idő esetén is meg lesz tartva!
A vasárnap délutáni autós forgalomban kisebb fennakadásokra lehet számítani. A felvonulás egy-egy kereszteződésben kb. öt percig tartja fel az autós forgalmat. Az autóban ülők türelmét kérjük és köszönjük.
 
Az Érsekkertben gyülekezéskor és érkezéskor egri környezet- és természetvédő szervezetek segítségével lehetőség nyílik arra, hogy tájékozódjunk, hogyan védhetjük környezetünket, természetünket, mit tehetünk Földünkért.
 
Szervezők és közreműködők:
Part Egyesület, Eger Város Önkormányzata, Nagy Sport Egyesület, Egri Rendőrkapitányság,
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Magyar Madártani Egyesület Bükki csoportja, Kaptárkő Egyesület
 
www.criticalmass.hu - országos infó
www.partmagazin.hu - egri infó
 
 
Felhívás egy kerékpárbarát városért!
 
Az egri felvonulás legfontosabb célja a városi kerékpározás népszerűsítése.
 
A jelentős környezetszennyezéssel, zajjal járó autós közlekedéssel szemben fel kívánjuk hívni a figyelmet egy alternatív közlekedési formára: a kerékpározásra.
 
Bátorítani szeretnénk mindenkit, hogy ha csak teheti kerékpárral közlekedjen, mert az gyors, olcsó, egészséges, csendes, kis helyigényű és környezetbarát. Szeretnénk, ha a kerékpár megítélése kitörne a sport- vagy játékszer kategóriából, és a nyugat-európai városokhoz hasonlóan mi is felfedeznénk benne a praktikus közlekedési eszközt.
 
Nem az autósok ellen vagyunk! Csak szeretnénk, ha ésszerűen használnánk közlekedési eszközeinket!
 
Nem politizálunk! Rendezvényünkkel arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy sokan vagyunk, és szükségünk van jól tervezett kerékpárutakra, kerékpársávokra és praktikus kerékpártárolókra Egerben is!
 
Szeretnénk, ha Eger város közlekedési koncepciójának kialakításakor hangsúlyosan figyelembe vennék a kerékpárral való közlekedés igényeit!
 
Szükségesnek érezzük, hogy az önkormányzatnál legyen városi kerékpáros közlekedés fejlesztésével megbízott felelős, aki átlátja e területet, figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket, együttműködik a kerékpáros civil szervezetekkel és a kerékpározók igényeit figyelembe véve segíti a városvezetés munkáját!

pcs

Vissza


Hirdetés

Város a város alatt - egri érseki pincerendszer

Bükk Panzió, Szilvásvárad



Hirdessen nálunk